Hirdetés

tortenelem.lap.hu / Mitológia- és vallástörténet

Mitológia- és vallástörténet

Mithrasszal először a perzsa, majd némi áttétellel az indiai mitológiában találkozhatunk. Idővel pedig számos európai és keleti kultúrában éreztette hatását, a legismertebbé mégis a Római birodalomban vált.

A középkori Magyarország törvényhozásában viszonylag hamar feltûnnek a boszorkányperek. Ez valószínûleg azért alakult így, mert bár több tucat névvel illették, de összefoglalóan boszorkánynak nevezték a régi pogány vallás gyakorlóit

Üdvözöljük honlapunkon, az Arvisura olvasótáborában! Ez a honlap egy olvasótábor, amely egy történelmi jelentõségû munka köré összpontosul.

Vallásokat bemutató honlapok gyűjteménye

Az inkvizíció a történelem során többször, többféleképp megvalósult intézmény, mely az úgynevezett eretnekek (értsd: a vatikáni hivatalos nézethez képest másként gondolkozók és másként hívők) és 'hitetlenek' elleni fellépést tekintette feladatának. Nevét elsősorban a Római Katolikus Egyházhoz kötik, noha a történelem során az inkvizíciót nem mindig ez az intézmény irányította.

MÍTOSZ = a görög müthosz (elmondás, elbeszélés) görög szóból származó fogalom, amely az istenek és héroszok világáról, a világ keletkezéséről és lényegéről, az emberi civilizáció gyökereiről beszámoló, valamennyi nép hagyományában felbukkanó történetet jelöl.. A mitológia ezen mítoszok tudománya.

kereszténység kialakulása, fejlődése a pogány hitvilágból való kibontakozása

Magyarország kolostorai, szerzetesrendek, ciszterci, premontrei, jezsuita, pálos, bazilita, bencés, ferences rendek kolostorai. Egyházi építészet, rendtörténet, középkori kolostorok, női rendek, vallási kifejezések szótára. Vár-webáruház, koldulórendi építészet, szakmai könyvesboltok. Kolostor turisták, monostorok és várak hazánkban. Örökségturisztikai folyóirat.

Hirdetéslogó tervezés
Meghatározás:

Mitológia, vallástörténet linkek, valamint a mitológiával és az inkvizícióval behatóbban foglalkozó startlap társoldalak gyűjtődoboza.

Hirdetés

Startlap kiemelt témák

Partneroldalak

Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Hibás link:
Hibás URL:
Hibás link doboza: Mitológia- és vallástörténet
Név:
 
E-mail cím:
 
Megjegyzés:
Biztonsági kód:
 
Mégsem  Elküldés