1000 éve azonban a magyarság új kultúrkörhöz csatlakozott – felvette a kereszténységet, s így betagozódott Nyugat-Európába, megismerte a latin írásbeliséget
A föníciaiak írása az ósemiták írásából, a protosínai írásból alakult ki. Belőle alakult ki a görög írás, amelyből aztán a latin, és közvetve az egész európai írás fejlődött. A föníciai írás, mint minden keleti írás, jobbról balra haladt.
Az írás mint alkotó tevékenység, a közlés egyik formája alapvetően fogalmazást, illetve kreatív írást jelent. Gyakran írásnak nevezik még a nagyobb irodalmi művek létrehozásának mesterségét. Ez az eredeti jelentés kiterjesztése, amely így a hosszabb szövegek írását is magába foglalja (érdekes módon, ha ezt írógéppel vagy szövegszerkesztővel végezzük, azt, mint fizikai tevékenységet gépelésnek nevezik, míg a betűk, szavak és mondatok létrehozásában szereplő szellemi tevékenységet írásnak.) Ebben az értelemben az írás a narratíva, a szépirodalom, a fikció, a versek és a levelek, továbbá egyéb írásművek (szkriptumok) előállítására vonatkozik. Az esetek többségében az írás a létrejövő szöveg későbbi elolvasása céljából történik, főként más emberek által. Kivétel lehet ez alól például a napló vagy a szabad írás (free writing). A levelek között megkülönböztetnek fiktív és misszilis levelet attól függően, hogy ténylegesen elküldésre szánják-e.
Egyetemes és világtörténelemmel, magyar történelemmel foglalkozó, azokat bemutató oldalak gyűjteménye ez a startlap, számtalan, a történelemhez kapcsolódó startlapok linkjeivel.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Az írás története |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |