Hirdetés

tortenelem.lap.hu / Hadtörténelem

Hadtörténelem

Hazánkban különösen szembeszökő az érdeklődés hiánya, pedig a közös haditengerészetben annak idején több tízezer magyar is szolgált és Magyarország ezernyi szállal kötődött a tengerészethez.

Ma három ország területén oszlik meg a történelmi Vas megye korabeli területe: Ausztria, Magyarország és Szlovénia. Ezen a területen már az őskorban építettek várakat, erősségeket. A Vas megyei várak című weboldal azt tűzte ki célul, hogy feldolgozza a fellelhető emlékek alapján az összes, Vas vármegyére eső várat a teljesség igényével. Így szerepelnek benne középkori várak, sánc várak, erődített települések, motték. A látogatók tájékoztatását korabeli metszetek, alaprajzok és térképek segítik. A várak olyan védelmi céllal épített lakóépületek, amelyek általában olyan várhelyen készültek el, amelyekhez meredek magaslatokon át vezet az út, vagy vizek által védett szigeteken, sőt gyakran fontos közutak, kereszteződések, hidak mellett. De az is előfordult, hogy középkori települések központjában. Ez a honlap is jól mutatja az erősségek építészeti sokféleségét.

A honlap nem véletlenül kapta a "bunker" nevet. Hadtörténészként több mint egy évtizede kutatom Európa XX. századi országerődítéseit. Ennek keretében sikerült feltárnom a Keleti-Kárpátokban a két világháború között kiépített magyar erődrendszert az Árpád-vonalat, ami az egyetlen olyan erődrendszer volt a második világháborús Európában, amit csak megkerülni tudott az ellenség, de áttörni nem.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában a császári és királyi haditengerészet Ausztria és Magyarország közös, a honvédelem részét képező intézménye volt. Ennek ellenére sokan nem is tudják, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeti kötelékében szolgáló mag

Magyarország legnagyobb bunkerekkel és erődítésekekl foglalkozó oldala

A magyar terminológiában célszerű lenne a csata- és hadszíntérkutatás kifejezést használni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezen belül jól elkülöníthető három szakterület:

Az egyre növekvő létszámban véresebb harccselekményekbe belekényszerített katonák ugyani hadelvei szerint megvívott csatákban csupán kivételesen találtak alkal mat és csak ritkán éreztek kedvet a hagyományos virtuskodáshoz.

"Huszárok" és Réti Pál "Magyar hadfiak lexikona" című könyve alkotja, melyek rövidebb ismeretterjesztő formában bemutatják huszárságunk történetét az Első Világháborúig.

WW2Hunhistory

A magyar várépítészet kezdetei legalább ezer évre nyúlnak vissza. Már az állam megszervezésekor is várak körül hozták létre a középszintű igazgatási egységeket, a vármegyéket. A megye eredetileg egy-egy várhoz tartozó körülhatárolt terület volt.

Monostori Erőd. A Monostori Erődben 2000. óta tekinthető meg a "Várak, Erődök, Vitézek" címmel a Hadtörténeti Múzeum állandó kiállítása.

Múlt jelen jövő, örténelem, tudomány, globális biztonság, társadalmi reform és egyéb fontosságok/érdekességek

A jórészt csak városi legendákból ismert Sziklakórház - a korábban LOSK 0101/1 rejtjelszámú szigorúan titkos kórház és atombunker - hazai történelmi és nemzetközi szintű szenzáció.

Várak Magyarországon

A zászlók története. A zászlók elsősorban az adott személy(ek) identitását, (nép)csoporthoz való tartozását fejezik ki.

A cirkálók építtetését 1895-ben a haditengerészet parancsnoka Maximilian Doublebsky von Sterneck szavaztatta meg. Ennek eredményeként építettek három cirkálót, a Zenta, Aspern, Szigetvár nevű hajókat. Az osztály nevét az első hajóról, a Zentáról kapta. A cirkálók Sterneck 1897-ben halála után utóda, Herman von Spaun irányítása alatt készültek el 1899-re. Jellegzetességük az volt, hogy még kisegítő vitorlákkal is ellátták őket.

Az atombomba olyan nukleáris fegyver, amely a maghasadás következtében az atommag kötési energiájából felszabaduló energiát használja fel. Pusztító ereje félelmetes; egyetlen atombomba képes elpusztítani egy egész várost. A kísérleti robbantásoktól eltekintve kétszer vetettek be atombombát, a II. világháborúban az USA dobta le Hirosima és Nagaszaki városára.

Castrumbene Egyesületről, gyűlésekről, a Bene várról, régészeti kutatásokról, légi régészetről talál többek között információkat ezen a startlapon. Váras folyóiratok, magazinok nyomtatott és online formában, magyar és idegen nyelvterületről. A Castrumbene Egyesület tevékenysége, tagjainak bemutatása, várkutatás, egyéb, műemlékekkel foglalkozó szervezetek linkjei a link gyűjteményben.

Komáromi erődök, várak, erődök más országokban:Írország, Amerika, Portugália, Hollandia, Franciaország erődjei. Erődépítészet, örökségturisztikai folyóirat, bunkerek, múzeumok.

Erődtemplomok: látható és már nem látható erődtemplomok határon innen és túl. Érdekes kapcsolódó oldalak, könyvajánló, várfelismerő verseny, blog. Épített örökségek, könyv és folyóirat ajánlók, vártemplomok, várkutatás, műemlékvédelem.

A katonaruha más nevén a hadiruházat a hivatásos és szerződéses katonák egyenruhája kiképzési feladatoknál és terepen törénő bevetésen egyaránt. Ez a terepszínű ruha védi az időjárás viszontagságaiban és segíti a környezetben való rejtőzködésben. Hadifelszerelése része a gyakorló ruha, bakancs, rohamsisak, málhamellény, esővédő ruha, taktikai kesztyű, hálózsák, megfigyelő sátor, zokni és fehérnemű

Haditechnika nélkül manapság már nincs hadsereg. A fegyverek és a technika fejlődésével egyre komolyabb fegyverrendszerek terjedtek el a világon. A világ nagyhatalmai folymatosan fejlesztik haditechnikai arzenáljukat. Korszerű hairepülő, tank, csapatszállító járművek kerülnek ki a hadiüzemekből. Egyre komolyabb vezetésirányítási és parancsnoki döntéshozást segítő rendszerekkel

A középkor harci és egyéb hagyományaival foglalkozó oldal.

Hadtörténelem: csaták, háborúk stratégiái, hadvezérek, történelmi személyiségek, meghatározó alakok bemutatása. Fegyverek, harcászati eszközök, régen és ma. Magyar és külföldi vonatkozásban.

A kard, az ember egyik legrégebbi szúró és vágó fegyvere. Ez az oldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és tematikusan rendezve bemutassa, a témával foglalkozó legjobb weboldalakat! Kellemes böngészést kívánok!

A katonaihagyomány lap, a magyar és külföldi katonai hagyományőrzéssel foglalkozó szervezetek honlapjait, valamint egyéb a témához szervesen kapcsolódó honlapokat gyüjti egybe

Az oldal célja a különböző nemzetek régebbi és újabb tanktípusainak bemutatása. Emellett külön csoportosításban megjelennek egyéb érdekes harckocsis oldalak, pl.: képgyűjtemények, hadtörténeti oldalak, tankos videókra mutató linkek, makettes és modellező lapok is. A rendszeres karbantartásnak köszönhetően és a linkajánlások függvényében folyamatosan épül az oldal. Jelszó: 'Szeretkezz, ne háborúzz'

A Waffen-SS az SS részeként a Náci Párt fegyveres szárnyát képezte. Himmler álma az volt, hogy a 'Hűség a becsületed' jelmondat szellemében egy elit gárdát hozzon létre. Ennek eredménye az lett, hogy a Waffen-SS bűnös szervezetként vonult be a történelembe, gyalázatos vérengzéseket hagyva maga mögött Európa-szerte. A kezdetben néhány ezer fős szervezet 1944-ben közel egy millió tagot számlált.

Hirdetéslogó tervezés
Meghatározás:

Hadtörténelmi linkek, hadtörténelem kutatás, erődök, várak, tankok, atombomba, bunkerek linkjei, valamint a hadtörténelemmel átfogóan foglalkozó startlap linkgyűjtemény is megtalálható a dobozban.

Hirdetés

Startlap kiemelt témák

Partneroldalak

Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Hibás link:
Hibás URL:
Hibás link doboza: Hadtörténelem
Név:
 
E-mail cím:
 
Megjegyzés:
Biztonsági kód:
 
Mégsem  Elküldés