Magyar és egyetemes történelem az őskortól napjainkig, általában tematikus összeállítások keretében.
Először történelmünk során közösen kell(ene) törni a fejünket azon a lehetőségen, amelyet az új haza, az Európai Unió kínál.
A KLIÓ című történettudományi szemléző folyóiratot mindenkinek ajánlhatjuk, akit érdekel a történelem. Ez a periodika a friss külföldi (tehát idegen nyelveken megjelent) történettudományi kutatások eredményeit mutatja be értékelő megjegyzésekkel kísérten, magyar nyelven.
A keresés során választhat: az oldal teljes tartalmában, csak cikkeink között, vagy pedig az évfordulós adatbázisunkban keres. Ha a cikket választja, az alatta szereplő legördülő menüben finomíthatja a feltételeket, és választhat rovataink, vagy az e-folyóirat esetében a lapszámok közül is
Ahogyan azt előre jeleztük, elkészült a Századok 2006 végéig megjelent 140 évfolyamának digitalizált adatbázisa. A kész anyag ún. kétrétegű Adobe-file formájában megjeleníti a folyóirat kiadáskori tipográfiájával a hasonmás oldalakat, az optikai karakter-felismerő program alapján készített "háttér-szöveg"-ből pedig lehet másolni, cédulázni egy szövegszerkesztő vagy cédulázó-program közbeiktatásával.
Megjelent a Szép Magyarország magazin legfrissebb lapszáma, benne hét Veszprém megyei vár történetének és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékeinek leírásáva
A kalligráfia a (görög kallos szépség + grafosz írás szavakból) a díszes, szép (folyó) kézírást, annak művészi fokú gyakorlását nevezik. Kalligrafikus írásnak szokás nevezni a rendezett, szabályos folyó vagy folyamatos zsinórírást, amelynek többféle változata van, jelenleg mindegyik kiveszőben. Létezik kínai, japán, arab, de magyar variáció is.
Történelmi ismeretterjesztő magazinok, folyóiratok linkjeinek gyűjtődoboza.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Történelmi témájú folyóiratok |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |